BEMUTATKOZÁS

Kedves Látogató!

 

Huszné Szemán Lilla vagyok, magyartanár, tanító, szaktanácsadó és utazó pedagógus.

A bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskolában dolgozok, osztályfőnök vagyok. Utazó pedagógusként eredeti iskolámban, az erdőbényei Szent István Általános Iskolában is tanítok. Sárospataki diáknak tartom magam, hiszen a gimnáziumot és a tanítóképzőt is ott végeztem el. Nyíregyházán magyartanári képesítést szereztem, majd Egerben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán a mestertanári diplomát kaptam. Közoktatásvezetői, tehetséggondozói diplomám megszerzése után szaktanácsadó lettem.

Szeretek tanulni és tanítani. Ezért soha nem éreztem, hogy külső kényszernek vagy elvárásnak engedelmeskedve frissítsem a tudásomat és különböző képesítéseket szerezzek.  Azt hiszem, hogy az iskolában a tanulás motorja a pedagógus folyamatos igyekezete,  az önmaga számára felállított, minél tökéletesebben végzett munka követelménye. Én, már sokat nyertem azzal, hogy tudom, a tanítón/tanáron sok múlik. Az évek során bebizonyosodott számomra, ha jobb rálátásom van saját tanulási folyamatomra, akkor tanítványaimat is eredményesebben tudom segíteni a tanulásban.

Azt vallom, hogy minden pedagógusnak, így nekem is, lépést kell tartania saját szakterületének, tantárgyának fejlődésével. Ismernünk kell a pedagógia és a tanulás folyamatát érintő, legújabb tudományos kutatások eredményeit. Követnünk kell a munkánkat érintő jogszabályi változásokat is. Ennek a tanulási folyamatnak folyamatosnak kell lennie, hogy pedagógiai módszereink haladjanak a korral, rálátásunk legyen az egész iskolát érintő kérdésekre, képesek legyünk a változások kezelésére.

Igyekszem minden órára az átlagosnál is jobban felkészülni, hogy lépést tartva korunk digitális technikájával a tananyagot színessé, érdekessé tegyem diákjaim számára saját magam készítette tananyaggal, IKT- eszközök alkalmazásával (PPT, munkatankönyv, Smart Notebook, feladatlapok stb.), új tanulási eljárások alkalmazásával (pl. szaladgálós tollbamondás, párkereső, metaforatechnika, Venn – diagramm, szerepjáték stb.).

Digitális táska”  és „Kele” címmel feltöltött módszertani ötletem bekerült a Digitális Módszertár adatbázisába, melyek bárki számára elérhetőek, kereshetőek és megoszthatóak: https://tka.hu/tudastar/dm/270/digitalis-taska  és https://tka.hu/tudastar/dm/272/kele .

2016-ban kidolgozója voltam a 7. és 8. osztályosok DTH- Suliújság programjának http://digitalistemahet.hu/tudasbazis/gyakorlat/suliujsag .

2017-ben az Eszterházy Károly Egyetem megbízásából a Komplex Alapprogram keretében tankockákat készítettem 5. 6. 7. és 8. osztályosoknak magyar irodalomból és nyelvtanból; 7. és 8. osztályosoknak pedig gyógypedagógiából. (Tankocka munkacsoport – Tanári kézikönyv készítése felső tagozatosok számára témakörben. )

A https://learningapps.org/ felületén elkészített tankockáim nyilvánosak, sokan használják őket tanítási gyakorlatuk során.

A Komplex  Alapprogram Tudástár Tankockamenüjében is elérhetők tankockáim https://www.komplexalapprogram.hu/ .

Minden évben alapos felkészülés és áttekintés után szoktam elkészíteni tanmeneteimet az új tankönyvekhez és az adott osztályhoz igazítva, egyéni meglátásaimmal kiegészítve azokat. Külön figyelmet szánok a tanulási nehézséggel küzdő tanítványaimnak.

Tisztában vagyok azzal, hogy egy nagyon gyorsan változó, alakuló világban élünk, ahol nekem, mint pedagógusnak kettős szerepem van: egyrészt a hagyományok őrzése és tovább örökítése, másrészt az új, haladó tendenciák követése és közvetítése.

Ehhez a munkához kapcsolódik egy Facebook oldal is, mely a “ Szent István Általános Iskola@erdobenye.iskola” nevet viseli . https://www.facebook.com/erdobenye.iskola/

Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy bemutassam az iskolánkban folyó munkát, közösségi életet, amely a számotokra is érdekes lehet!

Honlapomat igyekeztem úgy kialakítani, hogy az érdeklődők a mindennapi munkájukhoz illő jó gyakorlatokba, játékos feladatokba, hasznos óratervekbe nyerhessenek bepillantást.

Nagyon jó böngészést, olvasgatást kívánok Mindenkinek!

Köszönettel: Huszné Szemán Lilla